A lány szerette, a fiú nem.
A lány felnézett rá, a fiú nem.
A lány szerelmet vallott, a fiú megalázta.
Alány sírt végette, a fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Mikor a lány sírjára virágot tett.
Remegő lábakkal a párnyákra lépek,
becsukom a szemem és cseppet sem félek.
Régi emlékek mindig kísértenek,
Felnézek az égre, s tudom nem tévedek.
Utolsó szavaim suttogom a szélbe:
kimondom, szeretlek -s így ugrom a mélybe...
Mondd a haldoklónak szép az élet,
a boldog párnak a szerelem méreg.
Meséld el a vaknak mind azt, amit látsz:
ha nem lehetsz boldog, terjeszd a romlást!
„Rám nehezedik egy emlék
Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire
akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek
mert nem jött el mégsem.”
(egyszer ez velem is megtörtént... és nem jött :'C )
Tudom milyen szenvedni,És tudom milyen élni.De azt is tudom, hogy meghalni milyen.De ezt amit most írtam valójában sosem értettem,
Mert igazából sosem éltem.
Látni azt akit szeretsz,
Megérinteni az igazit,
Vajon mien az? megérintetted,
Láttad, s a végére már rájöttél
Ez nem a valóság.
Szíved kifacsarta a szenvedés,
lelked sötét, szíved már alig él,
s az arcodon lefolyik az utolsó könnycsepp
Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül."